Ez a vita, ami most a Harag György Társulat körül zajlik, pár éve Sepsiszentgyörgyön is lezajlott. Bocsárdi László igazgató-rendezőnek a sej-haj, sosem halunk meg, szájbarágós és a szépelgő színházi stílus kedvelői éppen úgy a fejét követelték, mint most nálunk Keresztes Attiláét. Szatmáriként nagyon szégyellném magam, ha a színház gazdája, az önkormányzat a szájbarágósnak és a csiricsárénak engedne, mert ez azt jelentené, hogy a szatmáriak kulturális színvonala elmarad a háromszékiek mögött.
Vagyis mi kisvárosiabbak és vidékiesebbek vagyunk, mint ők, annak ellenére, hogy Szatmárnémeti azért nagyobb város! Szentgyörgyön ugyanis sok vita után egy okos kompromisszumot kötöttek: kell a hagyományos, az idősebb nemzedék által kedvelt színház, de kell Bocsárdi László (mellesleg több szakmai díjjal kitüntetett, nemzetközi hírű rendező) másféle, inkább a fiataloknak tetsző, modernebb színháza is, még akkor is, ha sokaknak nem tetszik. Bocsárdi maradt igazgató, s úgy tűnik a kompromisszum működik.
Őszintén szólva, én sem vagyok Keresztes rajongója, meg is mondtam neki, hogy Ács Alajosék 40 éve játszott Chioggiai csatepatéja (Goldini) jobban tetszett, mint amit ő rendezett. Ennek ellenére elfogadom, hogy érdekes volt, mert hát egy mai rendező másképpen látja a dolgokat, hisz az élettempónk, az életvitelünk is más, mint 40 éve. Engem egyáltalán nem bánt, ha másoknak az ő megközelítése tetszik.
Szerintem városunkban sok idősebb színházbarát gondolkozik így. S a fiatalabb generáció még nem is hallatta nyíltan szavát ebben a vitában. Ezért is sajnálom, hogy Ilyés polgármester elhamarkodottan, sokkal több vélemény ismerete nélkül, a konzervatívak és az édesen -andalító színház kedvelői mellé állt.
Sike Lajos, Szántó György-díjas újságíró